• Hívjon minket! 06 (70) 409-7045
  • Üzenjen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cégünk komplett műszerpultok, vezetőasztalok fejlesztésével is foglalkozik, melyek gumikerekes, illetve vasúti járművekbe építhetőek be. A tervezés, kivitelezés során ügyelünk arra, hogy a kész termék megfeleljen a vonatkozó szabványoknak, illetve az ergonómiai szempontoknak.

A pultokba az adott járműtípusnak megfelelő kontrollámpák, nyomógombok, kijelzők, illetve az irányításhoz szükséges kezelőszervek épülnek be.

A diagnosztikai kijelzők megjelenítik a vontatáshoz, illetve a féküzemhez tartozó lényeges paramétereket akár grafikus, akár numerikus formában a vevői igényeknek, valamint a Hatósági elvárásoknak megfelelően. A megfelelő menüpontok elérésével pedig támogatható a karbantartó személyzet munkája.

Képgaléria:

honlap: blaho.hu

Minden jog fenntartva! © 2013. Sedulitas-Pro Mérnöki Tanácsadó Kft.